Skip to content

Date

2024 May 14
Expired!

Time

10:00 am - 3:30 pm

Labels

aktuális

MOKSZ Országos Értekezlet, 2024

A MOKSZ 2024. május 14-én rendezte meg szokásos, éves országos értekezletét, amely a szervezet legmagasabb fóruma, döntéshozó szerve. Itt vitatjuk meg feladatainkat, terveinket és hozunk közös döntést róluk.

Az idei országos értekezlet azonban más volt, mint az eddigiek. A korábbiakban ugyanis minden könyvtárunkat egy kolléga képviselhette, alapszabályunk 2023-ban megszavazott módosítása értelmében azonban már egyénileg is lehet csatlakozni szövetségünkhöz. Az elmúlt egy évben ezt sokan meg is tették, kifejezve lojalitásukat, elkötelezettségüket könyvtáraink és hivatásuk iránt, így 2024-ben már egyéni szavazati joggal vehettek részt döntéseinkben.

Elfogadták meghívásunkat azok a ma már boldog nyugdíjas éveiket töltő kollégáink is, akik még mindig érdeklődéssel figyelik hivatásunk, könyvtáraink helyzetét. Reméljük, ez sokáig így is marad, mert szükségünk van bölcsességükre!


Országos értekezletünk társszervezője az Egis Gyógyszergyár Műszaki Könyvtára volt, amely idén ünnepli alapításának 90. évfordulóját. A könyvtár oszlopos tagja a MOKSZ-nak, vezetője, Alexi Anna szövetségünk Ellenőrző Bizottságának elnöke.

Hourly Schedule

Szakmai nap

9:15 - 9:50
Regisztráció
10:00 - 10:30
Megnyitó, köszöntők a MOKSZ és az Egis Gyógyszergyár Zrt. részéről
10:30 - 10:45
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. 90 éves Műszaki könyvtárának története
Alexi Anna
10:45 - 11:15
Hogy került a könyvtárakba publikációs platform? A könyvtárak tudományos publikálást támogató szolgáltatásainak bemutatása az Open Journal Systems példáján
Bilicsi Erika
11:15 - 12:00
Dallamok, ritmusok a gyógyítás szolgálatában – „real-time experience” élménnyel
Dr. Dalos Margit, Fekete Zsófia PhD
12:00 - 12:40
120 az új 90 (?) – egy huszonéves ráktúlélő orvosbiológiai mérnök „longevity projektje”
Thuróczy Bertalan
12:40 - 13:20
Szendvicsebéd
13:20 - 13:45
Az Egisről három dimenzióban (filmvetítés)
Juszt Anita

MOKSZ közgyűlés

13:45 - 14:45
MOKSZ közgyűlés
a 2023-as elnöki és EB-beszámolók és a 2024-es tervek, javaslatok, változások megbeszélése, elfogadása

ETTK látogatás

14:45
ETTK kiállítóterének megtekintése
igény esetén látogatás az Egis Műszaki Könyvtárába