MOKKA ODR
Az Országos Dokumentum-ellátási Rendszer (ODR) és a MOKKA néven ismert Magyar Országos Közös Katalógus ezentúl egyetlen, közös adatbázisra épül, ezáltal a MOKKA megújult honlapján egy ponton válik kereshetővé mintegy 60 könyvtár állománya. A találatokból egy kattintással el lehet jutni a dokumentumforgalmazó rendszerbe, és példányok szintjén lehet tájékozódni arról, hogy a keresett mű melyik könyvtárból kölcsönözhető.
A regisztrált felhasználók személyre szabott szolgáltatásokat is igénybe vehetnek. A Facebook olvasóinak nem szükséges külön regisztrálniuk a MOKKA oldalon, azonosítójukkal az egyesített katalógusba is beléphetnek.
EPA + HUMANUS + MATARKA
A Miskolci Egyetem, Könyvtár, Levéltár, Múzeum által létrehozott közös keresőfelület a három nagy, folyóiratot feldolgozó adatbázis: az EPA – Elektronikus Periodika Adatbázis, HUMANUS – Humántudományi Tanulmányok és Cikkek Adatbázisa, MATARKA – Magyar folyóiratok tartalomjegyzékeinek kereshető adatbázisa számára. A pályázat egy másik eredményeként a MATARKA-ban új funkcionalitásokat vezettek be, melyek közül talán legfontosabb az a szolgáltatás, hogy regisztráció után értesítést lehet kérni, ha egy adott szerző új címmel kerül az adatbázisba, vagy arról, ha egy adott kulcsszó egy újonnan felvitt cikkben megjelenik.
Az EHM elnevezésű közös felületen több mint 2,2 millió rekordot lehet elérni. Az adatbázis havonta frissül a három adatbázisba kerülő új rekordokkal. Az EHM a MATARKA és az EPA honlapjáról is elérhető. Az EHM ezen kívül lehetővé teszi, hogy jelenleg 12 magyar folyóirat cikkeinek teljes szövegében is kutathat a felhasználó.

Az National Library of Medicine katalógus hozzáférést biztosít folyóiratok, könyvek, audiovizuális anyagok, számítógépes szoftverek, elektronikus források és egyéb anyagok bibliográfiai adataihoz az NLM Holdings in LocatorPlus linkkel kapcsolva ezeket a könyvtár nyilvános hozzáférésű online katalógusához, illetve annak tartalmához.
WorldCat
A világ legnagyobb könyvtári katalógus-webhelyeként a WorldCat.org a világ több ezer könyvtárának böngészését teszi lehetővé egyetlen keresőmezőből. Könyvek, folyóiratok, filmek, dalok, térképek, genealógiai feljegyzések, kutatási tézisek mellett sokféle digitális tartalom, például nyílt forráskódú e-könyvek, cikkek, letölthető hangoskönyvek és fényképek, cikkhivatkozások, teljes szövegre mutató hivatkozások, hiteles kutatási anyagok, egyedi dokumentumok és helyi vagy történelmi jelentőségű fényképek, és olyan ritka tárgyak digitális változatai is elérhetők, amelyek általában nem hozzáférhetők a nyilvánosság számára.
A WorldCat.org-ot az OCLC nonprofit globális könyvtári szervezet támogatja.
Kórházi Könyvtárak Közös Katalógusa
2012-ben a GYEMSZI közreműködésével elindult a kórházi könyvtárak állományának közös katalógusba történő integrálását célzó kezdeményezés. A közös katalógus alapját a SZIKLA Integrált Könyvtári Rendszer képezi.
Bár a közös katalógus építése idő közben leállt, az archív katalógus az OKFŐ Országos Egészségtudományi Szakkönyvtár honlapján továbbra is elérhető.