A Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karának szervezésében 2025. május 29-31. között első alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Egészségtudományi Konferencia.
A hagyományteremtő szándékkal megszervezésre kerülő tudományos fórum az orvosi- és egészségtudományi kutatások és fejlesztések bemutatására összpontosít. A nemzetközi találkozó lehetőséget és kiváló színteret nyújt az egészségtudományi oktatás progressziójának javítására, illetve előmozdítására, valamint a különböző tudományágak és kutatási területek közötti együttműködésre, együtt-gondolkodásra.
A rendezvény gazdag, színvonalas és változatos programot kínál az egészségügy és orvostudomány legújabb eredményei iránt érdeklődő szakemberek és hallgatóink számára egyaránt. Ennek érdekében az orvos- és egészségtudomány jeles, kiemelkedő hazai és nemzetközi művelőit kértük fel a tudományos előadások, szimpóziumok megtartására.
A rendezvény hivatalos nyelve: angol. A konferencián belül kiemelt helyett kap a szintén angol nyelvű poszter szekció, amely leginkább a külföldi és a hazai fiatal kutatók, doktoranduszok, egyetemi hallgatók munkájának prezentálására nyújt kiváló lehetőséget, elősegítve az új generáció tudományos közösségbe való integrálódását.
A konferencia fővédnöke Dr. Bóka János, Magyarország európai uniós ügyekért felelős minisztere.
Az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar vezetősége nevében nagy tisztelettel meghívjuk, hogy vegyen részt Intézményünk első nemzetközi tudományos kongresszusán.
A részvételhez, valamint a számlázási adatok megadásához előzetes regisztráció szükséges. A rendezvénnyel kapcsolatos pontos információk az alábbi weboldalon érhetőek el: https://conference2025.etszk.u-szeged.hu/