MOKSZ Országos Értekezlet, 2024
A MOKSZ 2024. május 14-én rendezte meg szokásos, éves országos értekezletét, amely a szervezet legmagasabb fóruma, döntéshozó szerve. Itt vitatjuk meg feladatainkat, terveinket és hozunk közös döntést róluk.
Az idei országos értekezlet azonban más volt, mint az eddigiek. A korábbiakban ugyanis minden könyvtárunkat egy kolléga képviselhette, alapszabályunk 2023-ban megszavazott módosítása értelmében azonban már egyénileg is lehet csatlakozni szövetségünkhöz. Az elmúlt egy évben ezt sokan meg is tették, kifejezve lojalitásukat, elkötelezettségüket könyvtáraink és hivatásuk iránt, így 2024-ben már egyéni szavazati joggal vehettek részt döntéseinkben.
Elfogadták meghívásunkat azok a ma már boldog nyugdíjas éveiket töltő kollégáink is, akik még mindig érdeklődéssel figyelik hivatásunk, könyvtáraink helyzetét. Reméljük, ez sokáig így is marad, mert szükségünk van bölcsességükre!
Országos értekezletünk társszervezője az Egis Gyógyszergyár Műszaki Könyvtára volt, amely idén ünnepli alapításának 90. évfordulóját. A könyvtár oszlopos tagja a MOKSZ-nak, vezetője, Alexi Anna szövetségünk Ellenőrző Bizottságának elnöke.
Programterv
Szakmai nap
- 9:15 - 9:50
- Regisztráció
- 10:00 - 10:30
- Megnyitó, köszöntők a MOKSZ és az Egis Gyógyszergyár Zrt. részéről
- 10:30 - 10:45
- Az Egis Gyógyszergyár Zrt. 90 éves Műszaki könyvtárának története
- Alexi Anna
- 10:45 - 11:15
- Hogy került a könyvtárakba publikációs platform? A könyvtárak tudományos publikálást támogató szolgáltatásainak bemutatása az Open Journal Systems példáján
- Bilicsi Erika
- 11:15 - 12:00
- Dallamok, ritmusok a gyógyítás szolgálatában – „real-time experience” élménnyel
- Dr. Dalos Margit, Fekete Zsófia PhD
- 12:00 - 12:40
- 120 az új 90 (?) – egy huszonéves ráktúlélő orvosbiológiai mérnök „longevity projektje”
- Thuróczy Bertalan
- 12:40 - 13:20
- Szendvicsebéd
- 13:20 - 13:45
- Az Egisről három dimenzióban (filmvetítés)
- Juszt Anita
MOKSZ közgyűlés
- 13:45 - 14:45
- MOKSZ közgyűlés
- a 2023-as elnöki és EB-beszámolók és a 2024-es tervek, javaslatok, változások megbeszélése, elfogadása
ETTK látogatás
- 14:45
- ETTK kiállítóterének megtekintése
- igény esetén látogatás az Egis Műszaki Könyvtárába